Nagy Istvántól végső búcsút ezekkel a szavakkal vett kollegája, Molnár István:

"Szeretett barátom, volt kedves tanítványom, tisztelt gyászoló jelenlévők és nem jelenlévők, azok is, akik részvétüket kifejezve külföldi útjuk miatt nem tudnak itt lenni.

Engem ért a megtisztelő, szomorú és nehéz feladat, hogy a Magyar Testnevelő Tanárok Országos-, a Fejér megyei-, a Móri városi szervezete - melynek elnöke voltál - valamint a szakma, a testnevelő kollegák, sportbarátok, tanulók, versenyzők de tulajdonképpen mindenki nevében búcsúztassalak.

Nem könnyű feladatot vállaltam, mert érzelmileg is erősen kötődtünk egymáshoz, hiszen tanítványom voltál és zsenge ifjúkorod óta figyelem tevékenységed.

Jó emberi tulajdonságaid már a testnevelés órákon észre lehetett venni. Kitűnő fizikumod, fizikai tűrőképességed, kedvenc sportágadban, a kézilabdázásban kombinatív készséged, nagy lövő-erőddel szerzett góljaid sok győztes mérkőzést jelentettek. Abban az időben a Petőfinek évekig bérelt első helye volt a járási bajnokságban, melyben neked is nagy szereped volt.

A móri Táncsics gimnázium évei alatt még nem tisztázódott benned, hogy testnevelő leszel. Az érettségi utáni egy éves állami gazdasági munkavégzés alatt merült fel végérvényesen a kérdés: mit keresek itt, amikor én a sportot szeretem?

1974 óta dolgoztál a móri körzetben, mint testnevelő, először Csókakőn, majd a móri Petőfi iskolában. Időközben földrajz-testnevelés diplomát szereztél a Pécsi Tanárképző főiskolán, majd szaporítottad tudásod a sportszervező menedzser képzéssel és beugrottál a mélyvízbe, hogy kipróbáld magad ebben a nehéz, de szép szakmában. A próba jól sikerült, ezt mutatta felfelé ívelő pályád.

1986-ban a körzet iskoláinak testnevelői megalakították a Diáksport Bizottságot, melynek később vezetője lettél.

2006-ban együtt ünnepeltük 20 éves, a gyerekek érdekében kifejtett eredményes tevékenységünket, ahol nem feledkeztél meg a kerek évfordulós kollegák születésnapi köszöntéséről, melyet előtte is sokszor figyelmességednek köszönhetően megtettél. Remélem, tudtad: mindenkinek nagyon jólesett.

Ki nem fogyva az ötletekből, a szárazföldi móri és körzeti gyerekeknek - nem kis felelősséget vállalva - vízi-tábort hirdettél meg, mely azóta más sportágakkal bővült és nagyon népszerű lett.

Igyekeztél mindig újat teremteni, nem fogytál ki az ötletekből. Így született meg az ezredfordulón az országban egyedülálló rendezvény ötlete: "Az ezerjó hazájában ezren 2000 méterrel 2000 kilométert 2000-ben". Még elmondani is sok, hát még megvalósítani.

Amikor elkészült a sportcsarnok, uszoda, nem kis szereped volt az úszásoktatás megszervezésében, úszóversenyek lebonyolításában.

Fáradhatatlan voltál.

Sokan nem tudják, hogy a hadszínteret elhagyva, otthon, az interneten, az időközben létesült weblapunkon folytattad munkád. Számítógéped jelenleg is olyan adatokat rögzítenek, melyek nélkül nem tudnánk folytatni munkádat.

Meghatározó szereped volt a "Kihívás Napja" sikerekkel zárult rendezvényein, ahol az általad kialakított szakembergárda segítségével eredményes voltál.

Bekapcsolódtál a Nemzeti Civil Alapprogram munkájába, képviselő testületi tagként és DSB elnökként minden kínálkozó alkalmat megragadtál és az iskolák testnevelőit inspiráltad a pályázatok adta lehetőségek kihasználására.

A felsőbb szervek látták, ha valamilyen ügynek megszereznek, csak nyerhetnek veled. Így delegáltak Fejér-megye részéről a Magyar Olimpiai Bizottságba, ahol 1994-1998 közt tevékenykedtél.

Mint a Móri Testnevelő Tanárok Egyesületének elnökét, az országos szervezet elnökségi tagjává választottak.

A Nemzeti Civil Alapprogram tagjaként évek óta rendezted a fogyatékkal élők sportnapját, ahol a legnagyobb jutalmad a sok örömtől csillogó gyerekszem volt.

Tudtál a rendezvényeken embereket mozgósítani, törődtél velük is. Hát ellehet felejteni a tanár-diák meccsek, a nagy tekeversenyek, a testnevelő-tanári összejövetelek hangulatát?

Pár évvel ezelőtt Tersánszky Ödön díjjal jutalmaztak az országos szervek, gratulálunk, hogy észrevették nem mindennapi munkád.

Azt tudom, hogy ezen a szinten nem tudjuk folytatni munkád, de igyekszünk felnőni a feladathoz, ha letekintesz ránk, elégedett legyél velünk.

Szeretném kedvenc idézeteddel befejezni, melyet ajánlok mindenki figyelmébe:

"Akik azt hiszik, nem érnek rá a testedzésre, azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek időt szakítani a betegségre!"

Nem feledjük derűs mosolyod, emberséged, figyelmességed, mely többször megnyilvánult irántunk.

Haragban vagyok a világgal, igazságtalan a sors, az élet. 52 évesen...

Arra kérünk, figyelj ránk, súgjál néha, küldjél e-mailt, írj a weblapunkra, ne felejts el bennünket, mi sem feledünk!

Tudom: ha valahol, valamikor érmet osztanak, az aranyat Te kapod!"

Molnár István